19. fejezet.

Megérkeztem!! :D Innentől kezdve próbálom rendszeresen hozni a részeket, már csak az iskolától függ minden! Azért remélem nem szól közbe... A sztoriról nem mondanék semmit, mindenki maga dönti el, hogy jó-e vagy sem. Jó olvasást! :) ♥

What!?

-          Gyere ide szöszi. – húzott rögtön magához Adam, én pedig fejem nyakába fúrtam és mélyen beszippantottam illatát. Ez a kedvenc helyem a világon. Olyan szorosan öleltem, amennyire csak tudtam. – Jól van, tudod, hogy én is téged…de ez így nem olyan jó. – célzott arra, hogy épp a bordáit nyomorgatom össze. Elengedtem, majd vigyorogva néztem fel kék íriszeibe, mire elnevette magát és megcsókolt. – Szerintem menjünk. – váltunk el egymástól, majd kéz a kézben indultunk meg kocsijához. Beültem, bekötöttem magam és miután Adam is elfoglalta helyét, felbúgott a motor, majd már úton is voltunk. Felkészített arra, hogy elég sok rokona vár rám és ne ijedjek meg, ha mindenki magához ölel és megpuszilgat, mert náluk ez így szokás.

-         -Remélem nem bánod, ha az ajándékod csak bent adom oda. – szálltam ki, majd a cuccaimat összeszedve indultunk meg be a többiekhez. Nagyon jó hangulat uralkodott a házban és az, hogy szülei is és mindenki kedvesen fogadott, csak még jobbá tette az egészet. Anyukája és Apukája is már lassan úgy kezelnek, mint egy családtagot, aminek én rettenetesen örülök.

-         Gyere egy kicsit. – húzott ki a konyhába Johanna, mire mosolyogva pattantam fel és sietős léptekkel mentem utána. Segítettem neki előpakolni a vacsorához, közben pedig beszélgettünk. – Bella, igazából azért kértelek, hogy segíts, mert beszélni szeretnék veled. Eddig még nem mondtam, de örülök, hogy te vagy a fiam barátnője. Az elmúlt években mindig olyan lányokat hozott haza, akik azt sem tudták, mi az a mosogatás. Te önként ajánlottad fel a segítséged, már az első alkalommal is, mikor még nem voltatok együtt. – emlékeztetett arra a bizonyos első tanítási napra. Elmosolyodtam az emlékre és azon, hogy akkor még milyen ellenséges voltam vele. – Előtted lévő barátnője nekiállt hisztizni, mert letörött a műkörméből fél centi vagy ha úgy tartotta kedve, bárhol nekiállt sminkelni. Sose hozott haza olyan lányt, aki tisztességes lett volna… Erre jöttél te. Már elvesztettük a reményt, de veled jobb irányba indult el és ezt köszönöm neked. Köszönöm, hogy mellette vagy. Neked köszönhetjük, hogy normalizálódott és teljesen visszakaptuk a régi, még nem lázadó fiúnkat. És ha mondhatom ezt, köszöntelek a családban. – megölelt, nekem pedig annyira kellett sírnom és mosolyognom is, hogy azt sem tudtam, mit csináljak. – Remélem ez hosszú életű kapcsolat lesz. – suttogta ölelés közben, mire elmosolyodtam. Elengedett és szemembe nézett. Alig bírtam visszatartani könnyeimet.

-         Anya…. nem az a dolgod, hogy megsirasd! Mit mondtál neki!? – ölelt át védelmezőn barátom, mire felkuncogtunk és csupán tekintettel megbeszéltük, hogy ez most köztünk marad. Johanna felváltva nézett Adamre és rám, amit én értettem, ellentétben az előbb szóban forgó személlyel.

-         Minden rendben, nyugodj meg. – megöleltem Adamet és éreztem, hogy valamit mutogat az édesanyjának a hátam mögött. Mire megfordultam, ő már ott se volt. Kérdőn pillantottam Mr. Egomanre, de ő csak megvonta vállait, majd egy hirtelen mozdulattal magához rántott és ajkait enyémekre nyomta. Vadul csókolt, mintha az élete múlna rajta. Nyelve bejutásért könyörgött, amit először nem adtam meg és erre egy morgást kaptam válaszul, de miután nyelve megérintette enyémet, bomba robbant. Az elmúlt három nap benne volt ebbe a csókba és ez látszott is. – Azt hiszem, kezd hatni a terápia. – közöltem vele két csók között, mire felkacagott.

-         Várja ki a végét Miss Blake.  – kacsintott, majd kézen fogva vezetett vissza a családjához. Még egy darabig velük voltunk, majd vacsora után felmentünk Adam szobájába. Mivel végre kettesben lehettünk, úgy gondoltam, hogy most kéne átadni neki az ajándékot, így előkutattam és mögé léptem. Megkocogtattam vállát, mire megfordult.

-         Boldog Karácsonyt! – átadtam neki, ő pedig ingatni kezdte fejét és vonakodva, de elvette a csomagot. Kíváncsian vártam, mit fog szólni hozzá… - Ha esetleg nem tetszik, vagy nem tartod jó ötletnek, akkor… - mondtam volna tovább, de belém fojtotta a szót egy csókkal. Tudja, mikor mivel kell elhallgattatni egy nőt.

-         Imádom Bells. Csak te és én, egy hétig Bora Bora-n!? Tökéletes nyaralás! – végig a szemembe nézve beszélt és nem kételkedtem szavában. Ez lesz a legjobb kiruccanásom, már most érzem! – Köszönöm!! – hálálkodott tovább mikor meglátta az ízlésének megfelelő hip-hop szerelést és egy Supra cipőt. Mosolyogva figyeltem, ahogy a helyére pakolja őket, az egy hétre szóló jegyet pedig elég feltűnő helyre rakta. – De én jövök! – elém ugrott és egy fekete szemkendőt fogott kezében, amit rögtön rám is rakott.

-         Hova viszel!? – kérdezősködni kezdtem, de ő úgy tett, mintha meg se hallotta volna. Levezetett a lépcsőn és hallottam, hogy mindenki vigyorog rajtam. – Adam… szerinted így hogy húzom fel a cipőm és kabátom!? – fordultam felé mikor megálltunk.

-         Először is… itt vagyok! – fordított rajtam egyet, én pedig már csak nevetni tudtam. – Másodszor pedig, így. – rám adta télikabátom és a csizmám is, majd megvártam, míg ő is magára kapja a saját dolgait, utána pedig belékarolva indultam meg. Fogalmam sem volt arról, hogy hova is vezet, csak mentem. Bíztam benne! Kíváncsi voltam… és ahogy haladtunk ez a kíváncsiság csak fokozódott. – Már nincs messze. – hallottam meg hangját, mire ösztönösen elmosolyodtam. Igaza is volt, ezek után nem sokat sétáltunk. Megállított, de még mindig nem vehettem le szememről a kendőt. Magával szembe fordított és nagy nehezen belement abba, hogy levegyem ezt az akármicsodát és szemeibe nézhessek. – Én nem tudom, mennyire fogsz kiakadni vagy mennyire leszel dühös, de mikor ezt vettem, kettőnkre gondoltam. És egyet kérek… ne problémázz rajta, jó!? – most már tényleg kíváncsi voltam erre. Semmit nem reagáltam, mire ő csak sóhajtott egyet és mögém mutatott. Megfordultam és az állam a talajt súrolta. Nem akartam elhinni, amit láttam.

-         Te idióta hülye barom!! – ennyit reagáltam és mérgesen néztem rá. – Egy ház!? Normális vagy te? Minek? Te teljesen megőrültél? – hátrébb léptem és szinte már kiabáltam vele. Láttam rajta, hogy ezt a reakciót várta, de akkor mi a bánatnak csinálta? Most ez mire volt jó? – Azt most megmondom, hogy én ebbe a házba soha nem teszem be a lábam. Adam, egy hónapja vagyunk együtt és nem egy éve, hogy összeköltözzünk. Én nem értem mi fordult meg a fejedben, de ez feleslegesen kidobott pénz volt. Ha sikerült visszaadnod annak, akitől megvetted, keress meg… Én hazamegyek. – intettem neki és elindultam hazafelé. Igazából nem is mérges voltam… inkább féltem. Tudja nagyon jól, hogy szeretem, hiszen éreztetem vele, ráadásul nem akarok mást helyette és soha nem fog más kelleni. Érzem, tudom. De ez nekem túl gyors és túl sok egyszerre. Azt már megszoktam, hogy nálam alszik vagy éppen én nála, de ez nagyon sok. Együtt élni!? Hiszen még keresetünk sincs, amiből fenntarthatnánk egy ekkora lakást. Ez nem olcsó mulatság és ezt nagyon nem gondolta át. És akkor még én problémáztam, hogy egy hetes nyaralás mennyire lesz durva ajándék… Hát ezek után én már azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány!?

-         Állj már meg! – kapta el kezem Adam és elém lépett. Nem néztem szemeibe. Valahogy a föld érdekesebbnek bizonyult. – Héé… - emelte fel fejem államnál fogva és rabul ejtette tekintetem. – Kérlek mond el, hogy most mi bánt. Mert tényleg fogalmam sincs. Tudod nagyon jól, hogy a pénz nem gond, ha nem is hangoztatom, akkor se. – próbálta kiszedni belőlem az előbbi kiabálásom okát, de nem ment neki. Most hogy mondhatnám meg, hogy félek tőle!? Attól, hogy milyen együtt élni valaki mással? Hogy nekem ez gyors? – Bella. – hajolt közelebb és orra súrolta enyémet. – Tudom, hogy félsz. De mitől? Tőlem? – kérdezősködni kezdett, mire nem válaszoltam. Tudtam, hogy ezzel akár meg is bánthatom, de nem tudom magamban tartani. Ha most nem enged el, akkor tuti, hogy tudni fog róla és azt meg nem akarom, hogy szomorú legyen vagy csalódott. – Tőlem félsz? – tette fel újra a kérdést, mire elfordítottam fejem oldalra, ő pedig elengedett. Na, ezt akartam elkerülni. Ahogy ránéztem, mintha az a határozott, mindig mindent elérő Adam eltűnt volna. Nem tudta mitévő legyen. Gondolom, még egy barátnője sem félt tőle. Igazából nem tőle félek… Az egész helyzet új és furcsa. Nem tudom hogy kezeljem. 

-         Adam. – fogtam meg kezeit, mire ő rám emelte tekintetét. – Nem tőled félek… - ahogy kijelentettem, megkönnyebbült. Viszont azt még mindig nem értette, hogy most akkor mi is van. – Ez az egész… - néztem a házra, majd vissza Adamre. – Ijesztő. – kinyögtem végül, ő pedig összekulcsolta ujjainkat. – Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem. Nem vagyunk keresőképes emberek, hogy fenn tartsuk ezt a gyönyörű házat. Még magunkat se tudnánk ellátni és a szülők terhére meg nem akarok ilyen hülyeséget csinálni. Ezt nem így kellett volna. Meg nem ilyen rövid idő után… Honnan tudod, hogy két hónap múlva is ugyanígy leszünk egymással? Mi van, ha összeveszünk és szétmegyünk? Akkor ennek semmi értelme nem volt. Szerintem a leggyönyörűbb karácsonyi ajándék, amit ember kaphat egy hónap után, köszönöm, tetszik is… de nem költözöm ide. Te idejöhetsz, én nem. – ahogy kimondtam, lehunyta szemeit. Láttam rajta, hogy próbálkozik menteni a menthetőt. Nem tudtam, mi lesz most ezután, csak azt, hogy nekem haza kell mennem. – Én tényleg hazamegyek most. – felpipiskedtem magam, nyomtam egy puszit arcára és elindultam. Kattogott az agyam folyamatosan, de másra nem is tudtam gondolni, csakhogy ma is nélküle alszok el. Annyira hiányzott már, erre előáll egy ekkora baromsággal és arra már nincs ötlete, hogy ezek után hogyan tovább. Szüleink pénzéből nem élhetünk és nem is engedném. Miért!? Miért kellett most ezt!?

-         Felejtsd el! – húzott vissza és ajkaimra tapadt. – Biztos, hogy nem karácsonyozok ma nélküled. – nyögte ki két csók között és picit hátrébb hajolt, hogy szemeimbe nézhessen. – Bella. Legalább hallgass meg! Van ötletem már mindenre… csak te makacs vagy és nem hallgatod végig az embert. De ezt nem most fogom megbeszélni veled. Mást terveztem. – elindultunk vissza az új házunkhoz és az ajtóhoz érve, vettem egy mély levegőt, majd miután kinyitotta, bementünk. Egyszerűen gyönyörű volt belülről is. Tágas és szép. Annyira jó érzéke van az ilyenekhez, ezt már észrevettem. – Majd nézelődünk még itt eleget. De most… - az ajtóhoz préselt és újra megcsókolt. Itt már úgy voltam vele, hogy nem érdekel semmi és senki, csak ő. Teljesen átadtam magam az érzésnek…

Reggel arra ébredtem, hogy melegem van. Kinyitottam szemem és láttam, hogy Adam szinte teljesen rajtam fekszik és szorosan ölel magához. Nem akartam megmozdulni, nehogy felébredjen, de tudtam, hogy huzamosabb ideig nem fogom bírni. Viszont ezért a látványért megéri. Annyira nyugodt és kisfiús arca van ilyenkor, egyszerűen nem bírok betelni a látvánnyal. Nem tudtam visszafogni magam és gyengéden megsimogattam arcát. Nem ébredt fel, így bátorkodtam hajába túrni, de erre már megmozdult. Kinyitotta szemeit és mikor rájött, hogy hol is van, fejét nyakamba fúrta. Gerincemen végigfutott egy jóleső bizsergés és karom köré fontam.

-         Jó reggelt. – morogta nyakamba, majd nyomott rá egy puszit és még egyet és még egyet. Arcomon széles mosoly terült el és csak azt éreztem, hogy nekem ez kell. Már nem tudnék úgy elaludni, hogy nincs mellettem vagy csak nagyon nehezen.

-         Neked is. – felhúztam magamhoz és megcsókoltam. Elmosolyodott közben és végigmért szemeivel. – Na jól van, persze… most még leskelődj is. – elnevettem magam, ő meg úgy nézett rám, mint egy idiótára.

-         Most te komolyan előttem szégyenlősködsz!? – felvonta szemöldökét. Próbáltam eltakarni arcom, hogy ne lássa, mennyire zavarban vagyok ettől a témától, de csípőmre ült, megfogta kezeimet és elhúzta arcomtól. Félve néztem rá és csak értetlenséget láttam arcán. – Bella, nincs mit szégyellned! Olyan tested van, amit más nyugodtan megirigyelhetne. Ráadásul én szeretem, és csak ez számít. Másnak nem kell tetszened vagy megfelelned, nekem így vagy tökéletes és nem szeretném, ha előttem félnél megmutatni magad. Tudod nagyon jól, hogy szeretlek és ez azt jelenti, hogy mindenhogyan. Nem csak ruhában, anélkül is… sőt, akkor talán még jobban. Én nem tudom, hogy te és Jensen milyen viszonyban voltatok, de én szeretném, ha a mi kapcsolatunk sokkal jobb lenne. – fölém hajolt és jelentőségteljes pillantással nézett szemeimbe. -  Látom, amit látok és hidd el nekem, hogy te vagy az eddigi legjobb csajom, és ha tehetem, más nem is lesz. – elmosolyodott, mire csak megingattam fejem és egyszerűen boldog voltam.

-         De ha már itt tartunk, akkor azt elmondhatnád, hogy milyen ötleted van az együttélésre. – folytattam a tegnap elkezdett párbeszédet, mire csak sóhajtott egy nagyot és visszafeküdt mellém. Oldalra fordultam, belenéztem gyönyörű kék szemeibe és valahogy úgy voltam vele, hogyha erre a két szempárra kelhetek majd minden reggel, nem érdekel más és az sem, hogyan tartjuk fenn a lakást.

-         Mivel mind a ketten kaptunk már egy kevés pénzt a szüleinktől, amit félre tettünk, így az tökéletes indulásnak. Én már felkerestem egy embert, aki termeket ad ki és lefoglaltam egyet, valamint meghirdettem a táncoktatást, és ha nem bánod, a te nevedben is. – itt egy picit elvörösödött, mire arcomra széles mosoly húzódott. Ritkán látom zavarban és az ilyen pillanatok nekem nagyon sokat érnek. – Négy csoportot hirdettem. Két picit és két nagyot. A pici az hattól tizennégy éves korhatárral, míg a nagy tizenöttől huszonnégyig működne. Rengeteg jelentkező van, és ha minden igaz, akkor január harmadikán már kezdhetjük is. A beosztást már megcsináltam és szinte mindent, neked már csak arra kéne figyelned, hogy hol hirdetnek versenyeket, mert ha nyerünk velük, akkor abból mi is szerzünk bevételt. És ha még nem mondtam volna, akkor természetesen fizetnének a táncoktatásért. Átszámoltam neked forintba, így ha nem tévedek, akkor havonta fejenként keresünk majdnem százötvenet. Az háromszáz és kezdésnek bőven elég. Onnantól meg úgy is alakul. Ráadásul van közös pénzünk már. Az egyik versenyen nyertünk, nem? – próbáltam magamhoz térni, de egyelőre még nem ment. Ezt így mind megcsinálni, ráadásul úgy, hogy stimmel minden és tényleg jó ötlet. Hihetetlen egy pasit fogtam ki, és ahogy elnézem, ő komolyan gondolja velem a dolgokat.

-         Adam. – folyamatosan szemeibe néztem, ő meg érdeklődve méregetett, mire elmosolyodtam és tátottam a számat, hogy folytassam. – Szeretlek. – ahogy kimondtam, ledöbbent. Valami ilyen reakciót vártam. Eddig még nem mondtam ki soha. De azt hiszem most már teljesen és visszavonhatatlanul beleszerettem. Letagadni se tudnám, de nem is akarom.

Arcán akkora mosoly terült el, amilyet eddig még nem láttam. Már attól boldog voltam, hogy ő is az. Mire eljutott oda, hogy reagáljon valamit, arra én már megcsókoltam, amit ő viszonzott is.

-         Életem eddigi legjobb karácsonya, az már biztos. – nyögte ki két csók között, amitől nekem vigyorognom kellett. – Ezek után nem szeretnék ellenkezést hallani az összeköltözéssel kapcsolatban. Jössz és kész! Amúgy… én ezt már megbeszéltem szüleiddel is. – az utolsó mondatánál kikerekedtek szemeim és csak néztem előre. Hogy mi!? Anyuék erről már tudtak és nem mondták el? Ráadásul még bele is mentek? Hol vannak a szüleim és Adam mit csinált velük!? – Ne nézz így. Ők azt mondták, hogy jöhetsz, nincs ellenükre, csak annyi kérésük volt, hogy ne felejtsd el őket és látogass haza időnként. – vigyorgott és önelégült feje volt, mert tudta, hogy ő nyert. Elnevettem magam és hirtelen olyan röhögő görcs jött rám, hogy fejem belefúrtam párnámba és csak nevettem. – Valahogy nem vártam mást. – kuncogott mellettem Adam is, én meg csapkodtam, mint egy retardált fóka. Vajon mióta tervezgette ezt az egészet!? Ráadásul anyáék is tudnak erről, ami azt jelenti, hogy akkor beszélték meg, mikor Adam nálunk volt. A legviccesebb az, hogy én ebből semmit nem vettem észre. – Na látod!? Ez az, amit szeretnék minden egyes nap látni és hallani. Muszáj ideköltöznöd neked is, mert ha nem, összebilincselem magunkat, aztán köteles leszel velem jönni. – ahogy ezt elhadarta, még jobban nevetnem kellett. Magához húzott és nyomott egy puszit nyakamba, mire testem átjárta a melegség és egész egyszerűen csak boldog voltam.

-         Nyugodj meg, ideköltözök. – kinyögtem végre, csakhogy lecsillapodjon. Sikerült is lenyugtatnom, mert olyan szeretetroham kapta el, hogy alig bírtam szabadulni kezei közül. Még öltözködés után is egész végig engem ölelgetett és bárhova mentem, utánam jött. – Adam… - szóltam rá, mikor nem tudtam lépni se, mert ott ugrált körülöttem. – Ha nem hagyod ezt abba, nem jövök ide. Az elkövetkezendő nyolcvan évben is ezt akarod csinálni!? – felvont szemöldökkel kérdeztem, mire szemei kikerekedtek és hátrébb lépett egyet.

-         Kisasszony kérem… csak okosan. – kacsintott, majd otthagyott. Na, szépen vagyunk. Ha tudom, hogy ennyi elég is neki, akkor már előbb mondom. Legalább lesz időm körülnézni egy kicsit. Ahogy a bejárati ajtón belép az ember, egy hatalmas tágas nappaliban találja magát, onnan vezet fel egy hosszú lépcső az emeletre, mellette lehet elmenni egy nagy és modern táncterembe, a lépcsővel szemben pedig egy kis folyosó vezet a konyhába. Ez a helyiség is tele van modern eszközökkel és meg sem lepődtem mikor a sütőm elkezdett beszélni hozzám. De tényleg… Ez ijesztő!
- Adam!! - kiabáltam el magam. Hallottam, ahogy leszáguldozik a lépcsőn. Már mozdulni se mertem. - Mi a jó édes isten ez?? Beszél a sütőm... - mutogattam, gesztikuláltam és totál készen voltam. - A mikró is pittyeg és a mosogatógépet már ki sem merem nyitni. Én itt meg fogok őrülni.. - hallgatta végig kirohanásom, de még mielőtt megszólalhatott volna, egy újabb sokk ért. 

18. fejezet.

Sziasztok! :) Így előre csak annyit mondanák, hogy úgy, mint eddig... valószínű, nem lesznek részek, ugyanis megyek vissza Balatonmáriára dolgozni és időm nem lesz rá... :/ Majd augusztus végén folytatom ott, ahol abbahagytam... A mostani késéseket pedig sajnálom, csak infó szóbeli érettségi volt és arra kellett készülni, szóval... De remélem valamennyire olvasható. :)

1D4ever: Tudom és sajnálom, hogy ennyit késtem és késni is fogok, de nem tudom megoldani...sajnos nincs Wi-Fi és a mobilnet meg lassú ehhez... :/ de igyekszem. :) 

Christmas

- Most fejezd be! - csaptam rá kezeire, mire visszahúzta. Azért ácsi legyen. - Ne kezdjük megint előről. Szerintem világosan megmondtam, hogy nem és akkor úgy hagytuk ott egymást, hogy nem haragudtam rád. De ha ezt folytatod, akkor soha többé nem szólok majd hozzád. Különben meg.... nem vagyok Szingli. - kacsintottam neki, majd befejeztem a terítést. Fél óra múlva már teljesen kész voltam, így szóltam a családnak. Jesst magam mellé állítottam és megvártuk míg mindenki leül a neki színpatikus helyre. - Reméljük a húslevest mindenki szereti. - körbenéztük és elég egységes reakciót kaptunk. - Tökéletes. Jess, az asztalra rakod a levest? Már kimertem, de még nem raktam oda a fa alá az ajándékaimat.... - tesóm bólintott, én meg gyorsan elszaladtam. Berontottam a szobámba, ott is a gardróbomba és előkerestem a becsomagolt ajándékokat, egy kivételével. Még szerencse, hogy tegnap gondoltam Lolára is. Sajnos a szüleinek és Márknak nem vettem semmit... arra nem számítottam, hogy velünk karácsonyoznak. 

Levittem a fa alá a csomagokat, majd visszasiettem a konyhába, ahol a társaság épp vigyorogva látott neki az ételnek. Leültem én is és ha nem is volt családias a hangulat, azért rossznak sem mondanám. Apu és Folt között még mindig van feszültség, de nem ez volt az egyetlen, amit észrevettem. Jess is fújt rá valamiért. Nem is foglalkoztam velük, Lola kötötte le minden figyelmem. Főleg mikor segédkezett az ételek felpakolásában. Az arcokon elégedettséget láttam, mire húgommal lepacsiztunk. Azon kívül, hogy az egyik ételt kicsit elsóztuk, egész jól sikerültek. Mondjuk arról nem kell tudniuk, hogy a csirke kicsit tovább benn a sütőben, mint kellett volna.... 

- Lányok, nagyon ügyesek vagytok! - dícsért meg minket Lola anyukája, mire mi csak legyintettünk. 

- Az én unokáim. - büszke fejjel nézett ránk Mama. Igen jól esett a dícséretet hallani. Anyu és Apu is büszke tekintettel jutalmaztak minket, akkor meg főleg, mikor a sütiket is felpakoltuk az asztalra. 

- Bella, Bella, Bella, Bella.... - piszkálta kezem Lola, mire feléfordultam. - Te leszel a keresztanyukám? - hatalmas zöld szemeivel nézett rám és tudtam, hogy pár másodperc múlva már nem lesz ilyen csillogó ez a szempár. Bár kitudja...

- Nem. Anyuék. - böktem rá szüleimre, mire ő csalódottan lebiggyesztette ajkát. - De ez azt jelenti, hogy sokat látjuk egymást. - próbáltam jobb kedvre deríteni, ami nem igazán sikerült. - Gyere ide törpe. - kitártam karom, mire ő az ölembe vetette magát. Szülei furcsán néztek ránk, de csak legyintettem. Majd jobb kedvre derül, ha ajándékozunk. - Mit szólnál hozzá, ha majd valamelyik nap elmennénk valahova!? - ajánlottam fel, ő meg hevesen bólogatni kezdett. Felkuncogtam és megsimogattam arcát. - Gyere, segíts nekem. - nyújtottam kezem, amit ő elfogadott, így kimentünk a nappaliba a fához és a kanapékat úgy tologattuk és rendeztük, hogy kilencen bőven elférjünk. Épphogy végeztünk vele, mikor a konyhában székek húzogatását hallottuk és pár másodperc múlva mindenki a fa mellett állt. Helyetfoglaltunk, beszélgettünk. Lola izgatottsága miatt nem húztuk sokáig és átadtuk egymásnak az ajándékokat. Megmosolyogtatott, mikor láttam, hogy a törpe milyen gyorsan bontogatja csomagjait. Kapott minden jót, de a legjobban szülei ajándékának örült. Elárulták, hogy felvették a kiszemelt tánciskolába és még volt mellette egy balerina cipő, valamint egy videó, amin összeállításban ott volt az összes kedvenc tánca, amit szeretne megtanulni. Annyira jó volt nézni boldog arcát, hogy úgy határoztam, ha egyszer lehetőségem lesz rá... kislányt szeretnék! 

- Bella... te meg se nézed? - érdeklődött Apu, mire én elvettem tőle a csomagom és kibontottam. Leesett az állam, mikor megláttam mi van benne. Egy pánt nélküli estélyi ruha és mellette egy meghívó. Egy jótékonysági estre vagyunk Adammel hivatalosak, amit a szegény, éhező gyermekekért tartanak. Nem is kérdés, hogy ottleszünk. Gondolom Anyu és Apu is a meghívottak listáján van, máshonnan nem ismerhetnének minket.
A doboz alján találtam egy bankkártyát és mellette egy kis cédulát ezzel a felirattal. "Hátha szükséged lesz rá..." Felismertem Apa furcsa betűit, mire felugrottam és hozzábújtam. Anyut is ugyanúgy megöleltem és tesóm is csatlakozott hozzánk. Ő is ugyanezeket kapta, csak a ruha volt másféle.
- Lányok. Mindkettőtök bankkártyájára ugyanannyi pénzt raktunk. Azt csináltok vele, amit akartok, de mi, Apátokkal úgy gondoltuk, hogy erre gyűjthetnétek a pénzeteket, hátha a jövőben fel tudjátok használni valami hasznos cél érdekében. - elmosolyodtam a gondolaton és pártoltam is. Úgy döntöttem, hogy nem nyúlok a bankkártyán lévő pénzhez, maximum rakok majd hozzá.
- Köszönjük! - hálálkodtunk, ők meg nevetve öleltek át minket újra. - A ruha pedig mesés. - néztem mélyen Anyu szemeibe, ő meg értette. Tudtam, hogy ő választotta. Apunak is van érzéke a ruhákhoz, de az ilyenekben Anyu mindig is jobb volt. Jess is csak bámulta ruháját és hitetlenkedve nézett rám. Sose vettek nekünk estélyit és most nagyon eltalálták. Mind a kettőnknél.
- Bella!!!!!! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm. - ugrott nyakamba Lola, mire felkacagtam. Sejtettem hogy tetszik majd neki egy hip-hop táncosszerelés. - Most olyan vagány leszek, mint te! - fejébe rakta az előbb kapott fullcapet és nekiállt ugrabugrálni. Feldobta a hangulatot a kis törpe. Amíg ő szórakozott, addig megnéztem a Mamáéktól kapott csomagom. Egy album volt, amibe a születésemtől egészen mostanáig, minden benne volt. Ahogy átlapoztam, megrohantak az emlékek. Magyarországban egyetlen jó dolog volt/van. Mama és Papa. Ők ketten azok, akik miatt visszaköltöznék, ha kérnék, de másért nem.
- Ez... - meg sem tudam szólalni, mikor megláttam egy képet a legelső fellépésemről. Csak ők voltak ott, mert anyuék akkor is dolgoztak. Mentségükre szóljon, hogy mostanában már nem ilyenek. Nehéz lesz elfelejteni, hogy csak pénzzel támogattak minket, de soha egyetlen egy fontosabb eseményen nem voltak ott. Talán most majd megváltoznak. Talán van még remény. - Nagyon szépen köszönöm! - könnyes szemmel öleltem meg őket. - Szeretlek titeket! - néztem szemeikbe, ők meg hirtelen semmit nem tudtak kinyögni. Nem is vártam semmit. Ez így volt tökéletes! - Ezt biztos helyre teszem! - a szívemhez öleltem a vaskos albumot, ők meg mosolyogva bólintottak.
- A végén vannak benne üres oldalak. Mivel nekünk már kevesebb esélyünk van ott lenni életed fontosabb pillanataiban, így rád hagytuk, hogy befejezd. - bökött Nagyi a könyvre, én pedig tudtam, hogy mivel is fejezem majd be.
- Persze, amíg megtehetjük és van rá esélyünk, addig nem hagyunk ki semmit! - tette kezét vállamra Papa is. Annyira mosolyognom kellett, hogy szerintem görcsöt kapott a szám. Újra megöleltem őket, majd visszaültem helyemre és átlapoztam az albumot. Az utolsó kép a felvételim napján készült. Emlékszem, hogy mennyire izgultam előtte és hogy ők ketten öntötték belém a lelket, mert tesóm másik teremben vizsgázott. Izgultunk egymásért és magunkért. De végül sikerült mindkettőnknek, hisz itt vagyunk.
- Bella te őrült vagy. - hüledezett húgom, mikor meglátta tőlem kapott ajándékát. A nyaraláson kinézett magának egy ékszer szettet, de nem vette meg, mert drágállta. Én meg úgy gondoltam, karácsonyi ajándéknak tökéletes lenne. - Imádom! - a nyakamba ugrott, amihez már Lola is csatlakozott, így ketten csüngtek rajtam. Ez így mind szép és jó volt, de én teljesen eltűntem a kanapéban.
- Lányoooook!!!! - kalimpáltam a még szabad kezemmel. - Nem kapok levegőt! - próbáltam jelezni, hogy most már leszállhatnának és most nagyon örültem neki, hogy elengedtek. Ahogy sikerült felülnöm, Folttal találkozott tekintetem. Láttam rajta, hogy még mindig többet akar. Még mindig... pedig mióta beszéltünk, már eltelt egy hónap. Szemeiben láttam, hogy megölelne vagy valami, csak hozzám érhessen. Tudtam, hogy az most hülyén venné ki magát, ha csak úgy odamennék hozzá és magamhoz ölelném és Apu se nézné jó szemmel, szóval gondoltam várok vele egy kicsit.
Rengeteget nevettünk és beszélgettünk, egészen este fél tízig. Lola elaludt az ölemben és nem tudtuk, hogy most felébresszük vagy itt aludjon.
- Tekerünk rá egy pokrócot és nem fázik meg az autóig. - mondta az apukája, fel is állt, hogy megvalósítsa tervét, de Lola úgy aludt el, hogy a hajamba kapaszkodott, így esélytelen volt. - Nem engedi el... - próbáltuk kihúzni keze közül hatalmas loboncomot, de nem tudtuk. Ez gyerekbetegség. Emlékszem rá, hogy Jess is úgy aludt el mindig, hogy valamit fognia kellett. Legyen az plüss, haj, játékbaba... valami mindig kellett neki.
- Nyugodtan maradhat. Majd alszik velem. Holnap meg hazamegy. - felmosolyogtam szüleire, ők meg fáradtan sóhajtottak egyet. Felálltam Lolával a kezemben és kikísértem szüleit és Márkot az ajtóig. Odajött, nyomott egy puszit a Pici fejére, majd magához húzott mindkettőnket.
- Ezt vártam már. Ha nem is lehetünk együtt.... csak annyit kérek, ne tűnj el a közelemből. - suttogta fülembe, mire én bólintottam és kicsit megszorítottam. Elengedett majd mosolyogva lépett ki az ajtón. Még megbeszéltük, hogy reggel tíz fele visszajönnek Loláért, aztán elbúcsúztunk egymástól. Miután becsuktuk az ajtót, visszaslattyogtunk a kanapéra. Ahogy leültem, Lola felpattant és vigyorogva állt előttem.
- Te most komolyan csak színleltél!? - vontam fel szemöldököm, ő meg széles mosollyal az arcán bólogatott. Elnevettük magunkat, ő pedig megvonta vállait. - Rafinált egy gyerek vagy te. Nem kell téged félteni. - így átverni minket.... - De én fáradt vagyok, szóval felmegyek aludni. Jössz te is vagy még maradsz? - mosolyogtam rá, a következő pillanatban pedig már az emeleten volt. Akkor ezek szerint jön ő is. - Jó éjszakát. Köszönök mindent és Boldog Karácsonyt még egyszer! - megöleltem mindenkit, majd elindultam felfelé, de a lépcső közepén megálltam. - Apropó karácsony... holnap estefelé elmegyek Adamhez és majd csak utána nap jövök haza valamikor. - bejelentettem és már el is tűntem, mert tudtam, hogyha maradok, akkor lebeszélnek erről az egészről.
Fenn Lolának csináltam fürdővizet és amíg ő fürdőtt, addig én megágyaztam. Mivel ő még nem akart kiszállni a kádból, így leültem a laptopom elé és megnéztem mi történt az elmúlt napokban, mert nem igen jártam fenn. Semmi érdekesség. Csak a szokásos ünnepi panaszkodások, jókívánságok, botrányok és minden más, ami kell. Én is írtam egy rövid üzenetet, aminek lényege csak egy sima Boldog karácsonyt volt...
Miután ezzel megvoltam, kiimádtam Lolát a kádból, hagytam, hogy megszárítkozzon, addig én kerestem neki valami pizsinek használható ruhát. Az én ruháim kicsit nagyok rá, de egy póló tökéletesen elég volt, hiszen a térdéig, majdnem a sípcsontjáig leért. - Én is lezuhanyzok, addig kapcsold be nyugodtan a TV-t vagy csinálj, amit szeretnél. De jó lenne, ha már aludnál. Késő van. - nyomtam egy puszit homlokára, majd besiettem a fürdőbe és a lehető leggyorsabban végeztem el ügyes-bajos dolgaimat. Negyed óra múlva tisztán és frissen mentem vissza Lolához, aki természetesen tök éberen a telefonommal játszott. Istenem ez a lány... - Na te rosszaság, gyere aludjunk. - befeküdtem mellé az ágyba, visszakértem a telóm és elhelyezkedtünk. - Jó éjszakát. - adtam neki egy jó éjt puszit, mire ő szorosan mellémbújt. Átkaroltam, ő pedig vigyorogva nézett rám.
- Boldog karácsonyt Bella. - hatalmas zöld szemeivel engem vizslatott, én meg csak mosolyogni tudtam.
- Neked is Lola. - megsimogattam hátát, majd nagy nehezen rávettem, hogy most már tényleg feküdjön le és aludjon. Nem is kellett sok. Talán öt perc és olyan mélyen aludt, mint aki már vagy egy órája álomországban van. Arca annyira békés és nyugodt volt. Gondtalan és tudatlan. Úgy szeretném visszakapni ezeket az éveket. Mennyivel jobbak voltak.
Lola egyenletes szuszogását hallgatva én is hamar álomba szenderültem.


/Másnap/

- Jó reggelt!!!!! - ugrált az ágyamon Lola és engem próbált ébresztgetni. Szándékosan nem nyitottam ki szemeim, kíváncsi voltam, mit csinál. - Bellaaaaaa.... ébresztő! Naa. Héééé!!!! Bellaa! - kezdett el böködni, mire elkaptam és leszorítottam az ágyra.
- Te duracell nyuszi! Van olyan, amikor te nyugton vagy? - vigyorogtam rá, majd kikászálódtam az ágyból. Bementem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, Lola pedig velem tartott. Megfésülködtem, addig ő fogat mosott. Utána kifésűltem az ő haját is és két copfba fogtam. Már majdnem kész voltunk, mikor rájöttünk, hogy nincs tiszta ruhája. Kimentem és a fenti nappaliban megtaláltam Anyuékat. Mintha érezték volna, hogy mi lenne a gond, átadtak egy táskát, amiben tiszta ruha volt Lola méretében. Kérdőn néztem rájuk, de ők csak legyintettek. Nem is foglalkoztam tovább ezzel, inkább visszamentem a picurhoz és odaadtam neki a ruhákat. Köszönetképp megölelt, majd gyorsan magára kapkodta őket. Egy fehér csőnadrág és egy lila felső. Egyszerű, de mégis nagyon jól állt neki. Random csináltam róla egy képet, majd én is kerestem magamnak valami ruhát. Miután mind a ketten kész voltunk, beágyaztam, kiszellőztettem és kimentünk a család többi tagjához.
- Jó reggelt. - vigyorgott körbe Lola, majd leült a kanapéra.
- Anyukád mondta, hogy negyed órán belül itt vannak érted. - mosolygott rá Apu, de Lola nem fogadta olyan jól a hírt, mint ahogy azt mi gondoltuk. - Majd még átjöhetsz és együtt lehetsz Bellával, de most menned kell. Jönnek még a rokonaitok látogatóba és velük találkoznod kell. - próbálta bíztatni, de semmi hatása.
- De én szeretnék Bellával maradni. - átölelte a nyakam, mire köré fontam karjaimat. Anyuék kétségbeesetten néztek egymásra és egyikünk se tudta, mitévők legyünk. Abban bíztunk, hogy majd a szülei jobb belátásra bírják. Mindenki csendben volt és ezt a némaságot telefonom hangja zavarta meg. Adam keresett. Felvettem, majd felálltam és kicsit odébb sétáltam.
- Boldog Karácsonyt! - köszöntött, mire elmosolyodtam. Olyan jó volt hallani a hangját és ettől csak még jobban vártam az estét. - Hogy van a páciens!? Javult valamit az állapota? Mert ha nem, abban az esetben még lehetőség van más kezelésekre is. - hangján hallottam, hogy jól szórakozik. Bevallom, nekem sincs ellenemre az ilyenfajta játék, sőt...
- Önnek is doktor úr! És a beteg egyre rosszabbul érzi magát. Nem tudom, hogy fogja kibírni estig. - szálltam be én is a játékba, mire elnevette magát. Elmosolyodtam rajta és rájöttem valamire.... Valamire, amire eddig talán nem is figyeltem oda.
- Ki beteg!? - fogta meg kezem Lola, mire lemosolyogtam rá és megingattam fejem, jelezve, hogy senki.
- Lola még mindig ott van? - kérdezett közben a telefon túloldaláról Adam, mire bólogatni kezdtem, de rájöttem, hogy Adam ezt nem láthatja... - Hahóóó... Bella!!!! - kiabált én meg észbekaptam.

-      -         Bocsi, itt vagyok… csak közben Lolának is válaszolnom kellett. De figyelj, bármennyire is szeretnék most veled beszélni, le kell raknom. Majd este találkozunk. Szia. – megvártam, míg válaszol, majd kinyomtam és zsebre vágtam mobilom. Lola rögtön kihasználta az alkalmat, akaratoskodni kezdett, hogy vegyem fel, én pedig eleget tettem kérésének. – Nem gondolod, hogy már egy kicsit nagy vagy ehhez!? – kérdőn pillantottam rá, ő pedig megvonta vállát és az enyémre hajtotta fejét, úgy nézett vissza Apuékra. Épp leültem volna vele, mikor kopogtak, szóval elindultam lefelé a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót. Lola már érezte, hogy érte jöttek, így jobban kapaszkodott belém, de én tudtam, hogy most már mennie kell. Örökre nem maradhat itt.

-          Sziasztok! – köszöntöttem őket mosolyogva, Lola meg csak bújt. Meg kell zabálni. Egyszerűen imádom a kiscsajt, de tudom, hogy várnak rá a rokonai. – Gyertek beljebb. – invitáltam be őket, de csak megingatták fejüket.

-         Sietnünk kell, mert már a nagyszülők alig várják, hogy lássák. Lola szívem, kérlek, húzd a kabátod és csizmád. – próbált hatni rá Anyukája, de ő mintha meg se hallotta volna. Kértem egy pillanatot és visszasétáltam.

-         Figyelj törpe. Ha most nem mész el a mamádékhoz, mérgesek lesznek rád és én is. – ahogy ezt kimondtam, bosszúsan nézett rám, de engem ez nem igazán hatott meg. – Ha így nézel se maradhatsz. Muszáj haza menned. Úgy is találkozunk még. Megígérem, hogy egy egész napot együtt töltünk valamikor. Te, Adam és én. Mit szólsz hozzá? – kíváncsi tekintettel néztem rá, mire hatalmas ragyogó zöld szemei felcsillantak és vigyorogva bólogatott.

-         De csak mi hárman! – tartotta felém kisujját, amit én örömmel elfogadtam. Ezek után Lola hamar magára kapta kabátját és csizmáját is. Gyorsan ráadtam még sálját, sapkáját is, de a kesztyűt már nem engedte. Kirohant szüleihez, én pedig mentem utána.

-         Megígértem neki, hogy egy napot majd együtt töltünk. Persze, ha lehet. – ez afféle kérdés akart lenni szülei felé, ők pedig beleegyezően bólintottak. – Akkor majd megbeszéljük, hogy mikor. – öleltem meg utoljára az én kis törpémet, ők pedig hazamentek. Ahogy becsuktam az ajtót, egy valamit akartam…. Egyetlen egyet. Adammel lenni. Lassan három napja, hogy nélküle alszom el és nélküle kelek és hiányzik. Rettenetesen. Az, hogy tegnap találkoztunk, épp arra volt elég, hogy kibírjam ma estig. Egyszerűen fáj a hiánya és ennyire mély érzéseim talán még sosem voltak senki iránt. Ez még új nekem is.

Egész nap másra sem vágytam, csakhogy végre találkozhassak barátommal. Unokatesóim meg is kérdezték, hogy hol járok, merthogy nem vagyok köztük, az is biztos. Elmondtam, hogy több mint egy hónapja együtt vagyok Adammel, mire ők legyintettek, mondván, hogy az még semmi. Hát nekem igenis valami. Úgy meg pláne, hogy elég furcsa múlt van ezelőtt az egy hónap előtt. Érdekes volt…

Este hatkor végre nekiállhattam készülődni. Mint akit rakétából lőttek ki. Futkostam a fürdő, a szobám és a gardrób között. Közben üvöltött a zene és egyszerűen csak jó kedvem volt. Pörögtem ezerrel és olyan hamar elkészültem, mint még talán soha. Előkerestem ajándékát és azt is, amit szülei számára vettem, majd összepakoltam még ezt-azt, amire szükségem lehet. Háromnegyed hétkor már indulásra készen ültem a szobámban, laptopom előtt. Mindenki be volt zsongva, mert húúúúú karácsony és hogy mennyi mindent kaptak. Én is örültem az ajándékaimnak, de nekem az milliószor többet ér, hogy Adammel lehetek. Apropó… szólnom kell neki a jótékonysági estről, elvégre ő lesz a kísérőm, ha elvállalja. De reményeim szerint benne lesz, ha pedig meglátja ajándékát, biztos vagyok benne, hogy eljön velem.

- Bella!!!!! – kiabált húgom, mire felpattantam, összeszedtem minden cókmókom és már száguldoztam is le a földszintre. Tesóm is csinos öltözékben állt előttem, mire rájöttem, hogy ő is lelép Jaredhez. Mosolyogva öleltük meg egymást, majd elköszöntünk a szülőktől, nagyszülőktől és kiléptem az ajtón…. 

17. fejezet.

Tádáááám!!!! :D :D Sajnálom, hogy késtem a résszel, de nem úgy mennek a dolgok mostanában, mint ahogy én azt elterveztem.. :S De igyekszem!!! :)

Lola 

Beérve a plázába, megtorpantunk. Még csak délelőtt tizenegy volt, de már hemzsegtek az emberek. A fiúk fájdalmasan felnyögtek a nagy tömeg láttán, de mi lányok nem igazán foglalkoztunk vele. Úgy gondoltuk, hogy még egyszer utoljára körülnézünk, hátha találunk valamit. Jared és Adam különváltak tőlünk, mondván, hogy ők nem várják meg, míg mi felpróbálunk huszonöt ruhát. Most nem válogattunk annyit... ehhez nem volt kedvünk. Túlságosan tömve voltak az üzletek és ha azt mondom, hogy egy-egy centiket araszoltunk csak két ruhasor között, akkor nem túlzok... Rengeteg ember volt. Mindenki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást!?
Meg is untuk a tötyörgést, így inkább átmentünk a Supermarketbe és bevásároltunk a kajához, Tiffanyt és Jessicat pedig elküldtem karácsonyi díszeket venni, mert a mieink Magyarországon maradtak a mamánál. Apropó Mama. Ő és a Papa elvileg jönnek hozzánk holnap, plusz még a keresztszülők és unokatesók is. Karácsonykor mindig sokan vagyunk, de én pont ezért szeretem. Olyankor mindenki velem van, aki fontos és számít. Ez a kedvenc ünnepem és remélem ez soha nem fog megváltozni.
- Na, már csak a fa kell és mehetünk haza. - rámosolyogtam Adamre, miközben pakoltam az autóba.
- Mire hazaérsz, már ott lesz. - csukta le a csomagtartót, én meg összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Legyintett, mire barátnőm elém ugrott és mutogatni kezdett. - Ööö... Sofia? - kocogtatta meg vállát Adam, mire Sofi megfordult, összefonta maga előtt karját és magyarázni kezdett arról, hogy karácsonyi vásár van és nekünk ott kell lennünk. Tiffany, Jess, Jared és én csak vigyorogtunk rajtuk. Úgy gondoltuk, hogy otthagyjuk őket és elmegyünk körülnézni. A vásárba érve, megcsapott az a tipikus fahéjas-narancsos illat, halkan karácsonyi zenék szóltak és olyan hangulatos volt az egész. A kisgyerekek futkostak és rángatták mindenfelé szüleiket, hogy ezt meg ezt kérik karácsonyra a Jézuskától. Annyira aranyosak voltak, hogy észre se vettem, de elmosolyodtam.
- Forralt bor vagy tea? - kérdezett körbe húgom. Tiff és én forralt bort választottunk, míg ők teát. Megvártuk őket, majd elindultunk körülnézni. Láttunk minden apróságot és csecsebecsét, de kesztyűs sapkától elkezdve a mézeskalács díszekig, mindent! Lemaradtam a többiektől, mert mindent alaposan megnéztem. Szép lassan haladtam, mikor egy kislány odajött hozzám.
- Szia. Bella vagy, ugye? - hatalmas zöld szemeivel felnézett rám, mire leguggoltam hozzá és bólintottam. - Csak boldog karácsonyt akartam kívánni. - megölelt, ami hirtelen jött, de még idejében kapcsoltam és szorosan köré fontam karjaimat. Ez az apró gesztus is annyira jól esett, hogy azt el sem tudom mondani.
- Hogy hívnak és hogy-hogy felismertél? - picit eltoltam magamtól, ő pedig széles mosollyal az arcán válaszolt.
- Lola vagyok és a bátyám sokat beszélt rólad. Ő is táncos. Én is szeretnék az lenni, de még nem megy. - lebiggyesztette száját, mire megsimogattam arcát.
- Menni fog, higgy nekem! Biztos most is nagyon ügyes vagy. Pár év múlva már híres táncos leszel. - rákacsintottam és láttam rajta, hogy tetszett neki, amiket mondtam. Biztos vagyok benne, hogy ebből a kislányból még remek táncos lesz egyszer. - És hol vannak a szüleid és a bátyád? - érdeklődve figyeltem, ahogy körbefordul és szemeivel a családját keresi. Ahogy forgott körbe-körbe, gyönyörű hosszú barna haja pedig lobogott utána.  - Gyere, megkeressük őket. - fogtam meg kezeit és elindultunk. Fél úton rájöttem, hogy sok mindent nem láthat, így az ölembe kaptam és úgy mentünk tovább. Pár perces keringés után Lola rámutatott a szüleire, akik már a hajukat tépve mászkáltak fel-alá. - Elnézést. Visszahoztam a kislányukat. - álltam meg az anyukat előtt, mire ő magához szorította a kislányt és szólt a férjének, hogy megvan a gyerek.
- Nagyon szépen köszönjük! Egyet pislogtam és már ott sem volt. Hogy tudjuk meghálálni, hogy visszahoztad? - kedvesen mosolyogtak rám, mire én megráztam fejem. Annyira ismerős nekem ez a család. A kislány ha nem is, a szülei igen.
- LOLAAA! - hallottam meg egy férfi hangot, majd a következő pillanatban egy test is társult hozzá, de háttal állt nekem, így nem láttam az arcát. Ölelgette és puszilgatta a törpét, így gondoltam, hogy ő a bátyja. Olyan érzésem volt, mintha ismerném a családot, de hogy honnan azt nem tudom. Ráadásul azt sem, hogy kik is ők valójában. - Ilyet többet ne csinálj. - szidta meg a srác, mire Lola megvonta a vállát és rám mutatott. Mindenki értetlenül nézett rá, de a következő pillanatban leesett a dolog. Folt... Nem is tudtam, hogy van egy húga. És mit keresnek New Yorkban!? - Szia. - mosolygott le rám, amire én is így reagáltam.
- Bella? - apukájuk ismert fel, mire én bólintottam. - Jó régen láttunk, megváltoztál. Persze jó értelemben. Milyen régen is volt... 2 éve?  Azóta meg már biztos a nagymenő táncosok életét éled itt New Yorkban. - vigyorgott.
- Dehogyis. - elnevettem magam. - Táncakadémiára járok. Örülök, hogy találkoztunk. Annak meg végképp, hogy megismerhettem a lányukat. Nagyon aranyos és életrevaló. - lepillantottam Lolára, ő meg zavarában csak vonogatta vállát. - Most viszont megyek, megkeresem a többieket. Előre is Boldog karácsonyt! - körbemosolyogtam, mire Lola a nyakamba ugrott.
- Ne menj még! Sétálj velünk... naaaaaaaa kérlek, kérlek! - könyörögni kezdett. Szülei próbálták leszedni rólam, de esélyük sem volt. Nagyon kapaszkodott nyakamba, hajamba, kabátomba, amit ért azt fogta. - Bella. Légysziii, légysziiii, légysziiii. - kölyökkutya szemekkel nézett rám, én pedig nem tudtam ellenállni nekik.
- Legyen. De csak egy kicsit. Ha megtaláltam a srácokat, akkor mennem kell. - elindultunk és közben beszélgettünk. Elmesélték, hogy mi történt velük másfél év alatt. Én is mondtam ezt-azt, de nem igazán akartam információkat kiadni. Márk végig mellettem sétált és engem figyelt. Nem mondanám, hogy zavart, csak azért mégis. Furcsa volt úgy sétálni és nézelődni, hogy valaki nyomon követte minden mozdulatomat. - Azt hiszem, én most csatlakozom a többiekhez. Tényleg örültem a találkozásnak. - leguggoltam Lolához és a kezébe raktam egy vékony ezüstláncot, amin egy táncoslányt ábrázoló medál lógott. - Ha táncos szeretnél lenni, akkor legyél az. Ne akadályozzon meg benne senki. Ha valami nehéz lesz vagy éppen nem sikerül, csak fogd meg ezt a láncot és gondolj rám. Én is innen indultam, ahonnan te. Ha tudnád milyen botlábú voltam... huhúúú... most viszont ez az életem. Hajrá kislány! Menni fog! - nyomtam egy puszit homlokára, majd felegyenesedtem. - Boldog karácsonyt még egyszer. - intettem egyet és csatlakoztam Jessékhez. Sofia és Adam még mindig nem értek oda, amin csodálkoztam. Most vagy kinyírták egymást, vagy eltévedtek... Épp egy ékszeresnél időztünk, mikor két kar fonódott derekamra. - Élsz még? - vigyorogva kérdeztem, miközben megfordultam ölelésében.

- Épphogy. Többet nem hagyhatsz egyedül vele. Őrült egy lány, az már biztos. Viszont imádom és azt hiszem sokkal tartozom neki és Brandonnak is. - jelentőségteljes pillantással nézett szemeimbe, arcomra pedig széles mosoly került. Valóban sokat köszönhetünk nekik, hiszen ha ők nincsenek, talán még most se lennénk együtt. - Gyere ide szöszi. - szorosan magához húzott, mire fejem mellkasába fúrtam. Illatát mélyen magamba szívtam és átjárt egyfajta nyugalom. Imádok a közelében és vele lenni. Egyszerűen úgy érzem, hogy szükségem van rá, mindennél jobban. Viszont azt a bizonyos kilenc betűs szót még mindig nem tudtam kimondani. Nem tudom... nem akarom elkapkodni. Jensennél az volt a gond, hogy elsőre rögtön megbíztam benne és "beleszerettem". Nem szeretnék megint úgy járni. - Furcsa lesz ma nélküled aludni. És az elkövetkezendő napokban is.. - kezdett el panaszkodni, én meg helyeslőn bólogattam.
- Három nap... Szerinted kibírjuk? - felnéztem szemeibe, ő meg keserű arccal ingatta fejét. - Sajnos muszáj lesz. - sóhajtottam egy nagyot, majd közelebb bújtam hozzá. Visszaslattyogtunk a kocsikhoz és beülve próbáltunk kicsit felmelegedni. Hideg van, de ezt az ember csak ilyenkor veszi észre. A vásárban leköti a figyelmét mindenkinek a sok holmi, a jó hangulat és az, hogy közeleg a karácsony.

/Szenteste/

- Jó reggelt! Te mikor keltél? - jött be húgom a konyhába és álmos fejjel készített magának reggelit.
- Úgy körülbelül fél órája. Anyuéknak és a mamáéknak készítek reggelit, utána meg befejezem a menüt, amiben segíthetnél is. - elővettem legszebb mosolyom és ránéztem. Nehezen ugyan, de belement. A fát délután diszítjuk, így beszéltük meg tegnap, miközben megsütöttem mindent és egy-két dolgot előkészítettem mára. Valamint tegnap ünnepi hangulat lett a házban is, mert felraktuk a vásárolt díszeket. Ahogy elkészültem a kajákkal, tálcákra pakoltam őket és Jess ment a mamáékhoz, én meg anyuékhoz. Még aludtak, így leraktam az éjjeli szekrényre és ki is jöttem. Gyorsan kerestem valami karácsonyi CD-t, amit beraktam a lejátszóba, így a hangulat is megvolt a főzéshez.
- Na mit csinálunk? - állt meg mellettem tesóm, én meg rámutattam a listámra. Szemei felcsillantak olvasás közben, mire elnevettem magam. - Mit szólnál, ha a sült húst én megcsinálnám te meg a levest? - alkudozott, én meg bólintottam. Hamar nekiláttunk, közben meg énekeltünk és táncikáltunk. Remek volt a hangulat és ezt anyuék is észrevették, mikor kihozták az üres tálcát a konyhába.
- Had segítsek. - próbált Anya meggyőzni, de megingattam fejem. - Biztos meg tudjátok csinálni ketten? - ránk nézett, húgom meg hevesen bólogatott. - Legyen, de ha valami nem megy, szóljatok. - apu vigyorgott az ajtóból, majd kézen fogta anyut és gondolom elvitte a fenti nappaliba a mamáékhoz. Folytattuk tovább a munkát. Mivel nálunk Szenteste szokás csak ünnepi kaját enni, így ebédre csináltunk rizses húst, amit mindenki jóízűen elfogyasztott. Délután folytattuk a főzést, de már nem maradt hátra sokminden. Még a párizsi- valamint kukorica saláta maradt, plusz a rántotthúsok, amik frissen finomabbak. Épp a párizsit szeltem föl, mikor kopogtattak. Rámosolyogtam húgomra, aki éppen a panírozással foglalatoskodott, majd a bejárati ajtóhoz rohantam és beengedtem vendégeinket.
- Bellaa!!!! - ugrott nyakamba Lola, én meg a döbbenettől alig tudtam reagálni. Még idejében elkaptam a kislányt, majd nevetni kezdtünk.
- Szia. Sziasztok! - néztem közben szüleire és Foltra. - Minek köszönhetem a hiperaktívságod és hogy idejöttetek? - mosolyogtam körbe, miközben beljebb invitáltam őket.
- Apukád hívott minket veletek karácsonyozni. - ujjongott kezemben Lola, mire ledöbbentem. Erre nem számítottam volna. Apu sose szerette Márkot. Erre meghívja az egész családot velünk karácsonyozni!? Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz az este. - Örülsz? - száz wattos mosolyától, nekem is jobb kedvem lett és meggyőzően bólintottam.
- Pakoljátok le a kabátokat, érezzétek magatokat otthon, mindjárt szólok Anyuéknak. - leraktam Lolát és amíg ők levetkőztek, felszaladtam az emeletre. - Megjöttek Márkék. Azért mondhattátok volna, hogy négy fővel többen leszünk. - dorgálón néztem rájuk, de ők csak legyintettek. - Egyébként hogy-hogy meghívtad őket? - kérdőn fordultam apu felé.
- Úgy Bella, hogy Lolának hamarosan keresztelője lesz és mi leszünk a keresztszülők. - ahogy kijelentette, elképedtem. Először is, miért pont ők!? Másodszor meg... Szeptemberben kezdi az iskolát a törpe és még nincs megkeresztelve!? Ez furcsa..
- Na, így már minden világos. Én viszont megyek vissza, mert még van egy-két dolog, ami nincs kész. Viszont ha már ilyen szép társaságot hívtál össze, akkor behozhatnád a fád. Márk ezer örömmel segít neked. - épp végszóra ért fel az előbb szóban forgó személy és gyanúsan méregetett. - Ne ijedj meg, semmi extra. Csak segítesz apunak becipelni a fát. - megveregettem a vállát és otthagytam őket. A lépcsőn ugrált felfelé Lola mikor elindultam. Annyira vidám és gyönyörű lány. Sok pasi fog utána loholni, ebben biztos vagyok. Elhaladtam mellette, megsimogattam fejét, mire ő kidugta a nyelvét. - Kisasszony. Hát micsoda viselkedés ez!? Illik ilyet csinálni? - csípőre tettem kezeimet, ő meg széles mosollyal bólintott. - Lola, Lola, Lola... mihez kezdjek veled? - gondolkodni kezdtem. Hatalmas szemeivel engem vizslatott. - Már tudom. - elkaptam és csikizni kezdtem. Kacagott és visítozott egyben, mire a szülők lenéztek, hogy mégis mi folyik itt. Jessica is kirohant a konyhából és mikor meglátta, hogy ezzel a kis duracell nyuszival közelharcot vívunk, legyintett és visszament dolgozni. Én is békén hagytam Lolát, majd nyomtam egy puszit arcára és tesóm után mentem. Gyorsan megcsináltam a párizsi salátát és mivel húgom végzett a panírozással, összedobtuk a kukorica salátát is és összetakarítottuk a konyhát. A mosogatógépet elindítottuk és mikor kész voltunk, büszkén egymásra mosolyogtunk. Megfőztünk egy ünnepi menüsort ketten. Semmi segítség nélkül. Lepacsiztunk majd kimentünk a lenti nappaliba, ahol éppen azt nézegették apuék, hogy hol a legjobb a fának. Férfiak...
- Ott jó lesz. Hozzuk a díszeket. - fogtam meg Jess kezét, felhúztam az emeleti tároló helyiségbe és összeszedtük a dobozokat, amikbe elhoztuk a sok kacatot. Lefelé menet, rákacsintottam Lolára és intettem a fejemmel, hogy jöjjön. - Mama, Papa, gyertek ti is. - mosolyogtam rájuk, mire bólintottak. Anyuba karoltak és úgy jöttek utánunk hárman a lépcsőn. - Hát akkor álljunk neki. - kinyitottam az első dobozt és legelőször a csúcsdísz került a kezembe. Felnéztem a fára és rájöttem, hogy ide létra is kell. Előkerestem a szobai létrát és felállítottam. - Gyere picur. - nyújtottam a kezem Lolának, amit ő elfogadott majd a kezébe adtam a csúcsdíszt és felsegítettem a létrán. - Ne félj, fogom, nem eshetsz le. Rakd fel a díszt. - beszéltem hozzá, ő meg, mint akit meg sem hatott, hogy eltávolodott a talajtól, magabiztosan lépkedett felfelé, felhelyezte a fa tetejére a kezében lévő díszes tárgyat, majd elindult visszafelé. Fél úton gondolt egyet és megállt.
- Bella, kapj el!! - kiabálta el magát és már ugrott is. Hirtelen jött és nagyon megijedtem. Épphogy el tudtam kapni, ő meg csak nevetett. A szívem ki akart jönni a helyéről és magamhoz öleltem Lolát. - MÉÉGEGYSZEEEER!!!! - kezdett el könyörögni, de én megráztam fejem, letettem és összecsuktam a létrát. Még kell majd, így nem vittem vissza a helyére, de nem mertem úgy hagyni, hátha lesz olyan bolond és visszamászik.
Fél óra múlva már egész szépen haladtunk. Közben háttérzajként szólt Cascada Last Christmas című dala. Apu épp az égősorral szórakozott, mi meg folyamatosan pakoltuk a díszeket. Márk és Lola szülei ugyanúgy segítettek és közben sikerült jobban megismernünk egymást. A fa hamarosan készen állt előttünk és egymásba karolva álltunk. Mosolyogtunk és vidámak voltunk, de nekem mégsem volt teljes ez az egész. Tudtam, mi hiányzik, így felszaladtam az emeletre a mobilomért. Benyomtam a kettes gombot és már telefonáltam is.
- Szia idegen. - szólt bele Adam. Már attól is jobban éreztem magam, hogy hallottam a hangját.
- Hahaha... vicces vagy. - vigyorogtam és volt egy olyan érzésem, hogy ő ezt nagyon jól tudja. - Doktor úr kérem.. azért hívtam, mert súlyos gondom van. - próbáltam szórakozottan tovább vinni a beszélgetést. Annak ellenére is, hogy már rettenetesen hiányzik. Két napja nem láttam és valószínű, holnap sem fogom.
- És mi lenne a probléma? - hallottam hangján, hogy szórakozik rajtam. Fájdalmasan felsóhajtottam, hátha élethűbbnek tűnik a dolog.
- Rettenetes fizikai és lelki fájdalmaim vannak. Úgy érzem, mintha hiányozna a másik felem. El tudja képzelni, miről beszélek? - jól szórakozott a másik oldalon, nekem pedig máris jobb kedvem lett. - Nem múlik el és csak egyre rosszabb. Esetleg valami gyógyszert vagy kezelést tudna ajánlani? - játszottam tovább, ő meg hümmögött és úgy tett, mintha gondolkodna.
- Van egy-két ötletem. - adott egy több értelmű választ, amitől elpirultam. - Egy kis Adam-terápia nem ártana. Hölgyem mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy a kezelést három percen belül elkezdhetjük? - tette fel a kérdést, én meg felültem az ágyon. - Igen... kabát, csizma, sál és gyere ki. - azzal kinyomta, én meg ültem ott értetlenül. Most komolyan képes idejönni!? Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam, a gardróbomba siettem, felhúztam egy csizmát és egy hosszú nyakú kabátot, majd kirontottam és lerobogtam a lépcsőn. Közben kaptam egy SMS-t, hogy hozzam Jesst is, mire visszafordultam.
- Jessica!!!! Kabát, csizma és gyere ki!! Most! - parancsoltam rá, mire felhúzott szemöldökkel válaszolt. Nagy nehezen feltápászkodott és elment öltözni. - Majd jövünk. Adam idejött és már két napja nem láttam... vacsira hazaérünk, ami pontosan fél nyolckor lesz. - kacsintottam rájuk, ők meg bólintottak. Márk próbálta csalódottságát elrejteni, de nehezen ment neki.
- Mehetek én is? - fogta meg kezem Lola, mire szüleire néztem. Bólintottak, így felkaptam a törpét és levittem. Ráadtam a kabátot, majd felhúzta a csizmáját. - Sapka, sál és kesztyű kell? - vigyorogva nézett rám, én meg bólintottam. Hamar rávarázsoltuk a még hiányzó dolgokat, közben pedig húgom is megérkezett, így hárman léptünk ki az ajtón. Adam és Jared álltak a kapunkban, nekem pedig felcsillantak szemeim. Annyira hihetetlenül jól nézett ki, hogy lábaim megremegtek. Már csak a puszta látvány miatt is. - Ők kik? - érdeklődött Lola, mikor elindultunk egymás felé. Furcsa módon egyikünk sem ugrott a másik nyakába. Mástól ez lenne a megszokott, de mi nem. Én valahogy kiélveztem és ittam látványát.
- Mindjárt megtudod. - lemosolyogtam rá, ő meg ugrándozva jött mellettem. Láttam Adam szemében az értetlenséget, de én csak mosolyogni tudtam. - Jó estét doktor úr! - álltam meg előtte, ő meg elnevette magát és magához húzott egy csókra. Egyik kezemmel hajába túrtam, másikkal pedig átkulcsoltam nyakát, úgy húztam közelebb magamhoz. Nyelve táncra hívta enyémet, amihez én ezer örömmel adtam magam.
- Fúúújjj. - szólalt meg Lola, mire elnevettük magunkat. - Ő a férjed? - nézett rám, mire Adammel összenéztünk.
- Nem. Ő a barátom. Ha nagyobb leszel, neked is lesz. - felkaptam és Adam felé fordultam vele. - Adam, ő itt Lola. - bemutattam őket egymásnak, mire a törpe szó szerint a nyakába ugrott. Csak mosolyogtam rajtuk. Beszélgettek és nagyon jól kijöttek egymással. Egy idő után azt vettem észre, hogy jól elvannak egymással, én meg csak állok. Jess látta és odahívott magához. Elmondta, hogy van egy tervük. Érdeklődve hallgattam őket és csak vigyorogtam. Szeretnének összeköltözni. - Jess... én tudod, hogy melletted állok, de anyuék nem fogják megengedni. Még csak tizenhét leszel januárban. Én szurkolok, hogy ez összejöjjön, de kevés esélyt látok rá. - próbáltam rávilágítani arra, hogy még nem múlt egy tizennyolc és szigorúbban van fogva, mint én.
- Tudom, de reménykedem. Apu, Jared managere. Csak megengedi... ha nem, akkor egy év múlva. - vigyorgott, én meg magamhoz öleltem. Az én húgom! Jared is csatlakozott hozzánk, mire elmosolyodtam. Annyira szeretik egymást és jó nézni őket.
- Holnap este az enyém vagy. - karolt át Adam és nyakamba puszilt, mire kellemes borzongás futott végig gerincemen. Elmosolyodtam és megfordultam, hogy szemeibe nézhessek. - Szóval úgy szervezz, hogy az este és a másnap a miénk. - bólintottam, jelezve, hogy értettem. Felpipiskedtem magam és nyomtam egy puszit arcára. Lola éppen Jessékkel szórakozott, így Adam és én nyugodtan tudtunk beszélgetni. - Miért nem mondtad, hogy Lola, Folt húga!? - gondoltam, hogy erre rá fog kérdezni.
- Ez nem számít... viszont hamarosan családtag is lesz. Anyu és Apu lesznek Lola keresztszülei... - ahogy elmondtam neki, meglepődött. Szerintem ezt nem várta. - Én is így néztem, de ez van. Nagyon bírom a kiscsajt, szóval meg tudok békélni a helyzettel. Folt meg nem érdekel és remélem ezt te is tudod. - jelentőségteljes pillantást vetettem rá, ő meg felfogta. Bízom benne, hogy ebből már nem lesz gond. - Viszont... a terápia nem hat. Vagyis nem érzem. Doktor úr, valamit nagyon rosszul csinál. - kezdtem cukkolni, mire felvonta szemöldökét és elém állt.
- A mai csak bevezető, hogy a holnapi kezelést bírja hölgyem. Gyűjtsön energiát az estére, mert nem lesz egyszerű... - célozgatott, mire elpirultam. Elnevette magát és magához húzott. Fejem mellkasába fúrtam és szorosan bújtam hozzá. Felemeltem fejem és adtam egy puszit nyakára, mire villantott egy féloldalas mosolyt. - Viszont ha nem bánod, nekem mennem kéne. Elvégre Szenteste van és anyuéknak azt mondtam, hogy egy óra múlva otthon vagyok. - picit eltolt magától. Megértően bólintottam, még akkor is, mikor legszívesebben közöltem volna, hogy leszarom, maradj velem. De nem lehet. Kézen fogva kísértem a kapuig, ahol magához ölelt. - Szeretlek bébi. - suttogta fülembe, engem pedig kirázott a hideg és egyben elöntött a melegség. Már nyitottam a szám, hogy válaszolok, de nem jött ki rajta hang. Még nem tudom ezt mondani neki, pedig érzem. De félek... félek, hogy ha kimondom, elvesztem. Hülye logika, tudom. De ez van bennem valamiért. - Nem baj. - elmosolyodott, mikor látta, hogy szégyellem magam miatta. - Majd holnap. Jó éjt és Boldog Karácsonyt. - adott egy puszit, de nekem ez nem volt elég. Visszahúztam és szó szerint felfaltuk egymást. Csak két napig nem voltunk együtt... két napig. Egyszerűen megőrülök a hiányától és nem akarom, hogy elmenjen.
- Most lépj le, mert fél perc múlva már nem lesz rá esélyed. - elhúzódtam tőle, ő meg boldog mosollyal nézett szemeimbe. Ha nem is mondom ki, hogy szeretem, biztos vagyok benne, hogy érzi. - Jó éjt. - intettünk egymásnak, majd mindenki ment a maga dolgára. Megkerestem Lolát és elhoztam Jesséktől, had legyenek ők is nyugodtan egy kicsit. Hét óra volt, így visszamentünk a házba. Benn a jó melegben Lola elmesélte, hogy mit csinált kinn, én meg a konyhába mentem és nekiláttam előkészíteni a vacsit. Épp megterítettem, mikor két kezet éreztem a derekamon...

Zsó. xx :) ♥

16. fejezet.

Megérkeztem és meg is hoztam a következő részt! :) Még annyit, hogy köszönöm szépen Vikinek, az én drága padtársamnak, barátnőmnek és asszonykámnak, hogy megengedi, hogy órákon is Move-ot írjak! :D Szeretlek, imádlak te rabszolgahajcsár! :D :* ♥ (De ha nem főztél, akkor menesztelek a háztól... :P )

Adam and Folt

Egész éjjel csak forgolódtam vagy negyed órákat aludtam. Egyszerűen nem ment az alvás. Folyamatosan azon kattogtam, hogy anyu rendbe jön-e... De nem csak ez az egy dolog fordult meg fejemben. Ott volt például Folt. Nem értem, miért most jelent meg... Annyi lehetősége lett volna rá, hogy elmondja mit érez, de ő pont a tegnapot választotta. Mondjuk feleslegesen, mert az biztos, hogy én nem megyek vissza hozzá. Megcsalt és megalázott. Ezt soha nem fogom tudni megbocsátani neki, bármennyire is szeretném. De most már nem csak ő az egyetlen, akivel így vagyok.... Jensen. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nő nem elég neki, kell mégegy. És a legszörnyűbb az, hogy én voltam a második. Egy pótlás. Fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire vak. Semmit nem vettem észre, pedig néha tényleg átlátszó volt. Mikor csak úgy eltűnt arra hivatkozva, hogy telefonálnia kell, fontos ügy. Eddig semmi gond nem lett volna, csakhogy a fontos ügyeit is mindig előttem intézte. Voltak olyan napok, mikor bejött, puszi aztán már rohant is, mondván, hogy forgatása lesz. Ezzel megint nem lett volna baj, csak akkor Jared miért nem volt ott? Elvégre ugyanabban a sorozatban főszereplők és ha Jensennek forgatáson kell lennie, akkor Jarednek is, ő viszont a húgomnak csapta a szelet... Remek. A világ legnaivabb lánya vagyok. 

- Reggelt' - szólalt meg Adam, reggeli, fáradt és rekedt hangján, mire közelebb bújtam hozzá. - Nem lustálkodhatunk, suliba kell menni. Az igazgató számít ránk és édesapád is megkért rá tegnap. Szerintem gyere keljünk és szólj Jessnek is, mert képes itthon maradni. Nem szabad hagyni, hogy magába forduljon.. - elmosolyodtam rajta, nyomtam egy puszit arcára és kikászálódtam az ágyból. Átvágtattam tesómhoz, de Jared nyitott ajtót, miután kopogtam.
- Tesóm? - kíváncsian néztem rá, ő meg biccentett az ágy felé és megláttam a még alvó Jesst. Nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogy Apu mérges lenne azért, ha itthon maradna. Tudja, hogy akkor egész végig ezen kattogna az agya... - Nem bánod, ha felébresztem, ugye? Suliba kell mennie. - kérdeztem Jaredet, ő pedig beengedett. Leültem Jessica mellé és nagy nehezen felkeltettem. - Jó reggelt! Figyelj... tegnap miután eljöttetek a kórházból, Apuval megbeszéltük, hogy elmegyünk suliba, oké? Az az egy kérése van, hogy most hallgassunk rá, megteszed te is? - próbáltam olyan arckifejezéssel nézni rá, hogy érezze, mellette vagyok és ő értette is. Bólintott, majd feljebb tornázta magát és megölelt. Éreztem rajta az idegességet, ami bennem is bennem volt, de nem tehettünk ellene.... elvégre az anyánk kómában van! - Na, én is megyek készülődni. A konyhában találkozunk. - intettem, majd visszamentem szobámba, ahol már Adam beágyazott és az erkélyajtó is nyitva volt, de őt sehol se találtam. Megvontam a vállam és besasszéztam a gardróbba. Kerestem egy farmer csőnadrágot, egy fehér inget és egy fekete tűsarkút. Átmentem a fürdőbe és valami elfogadható kinézetet varázsoltam magamra, de most sminket is raktam fel, hogy eltűntessem a hatalmas karikákat szemem alól. Miután kész lettem, visszasétáltam szobámba, kerestem valami nyakláncot, fújtam magamra egy kevés parfümöt majd miután elpakoltam mindent, amire szükségem lehet, még mindig nem találtam sehol Adamet. Az erkély felé tévedt tekintetem. Mikor kiléptem az erkélyajtón, megláttam a korlátnak támaszkodva és valamin nagyon gondolkodhatott, mert nem vett észre. Egy laza farmert viselt, fehér pólóval és fehér Suprával. Elmosolyodtam mert összeöltöztünk. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdeztem, mikor odaálltam mellé, ő pedig rám nézett azokkal a gyönyörű mélykék szemeivel.
- Igazából mindenen. Ötletek, lehetőségek, gondok és problémák. Mindenen... - szemével elég rendesen végigmért és a végén elismerő pillantással húzott közelebb magához. - Mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk valahova. Persze miután meglátogattuk anyukádat. Este meg nálam alhatnál. - mondta el ötletét, én meg gondolkodni kezdtem. Én benne lennék, de mi lesz Jessel? Ha Jared nem lesz vele vagy ő nem megy el hozzá, akkor nem hagyom magára.
- Jó lenne, de most ha nem haragszol meg akkor Jessicát fogom előtérbe helyezni és ha ő egyedül maradna itthon, akkor én is maradok... - félve mondtam el gondolatomat, de ő megértően bólintott és egy puszit nyomott homlokomra.
- Nem ez az egyetlen ötletem, de a többi még nem esedékes... Majd pár hónap, netán év múlva. - éreztem, hogy ez egy elég erős célzás volt, amit értettem is. Magamhoz öleltem, fejem pedig nyakába fúrtam és mintha kicseréltek volna. Egy nyugodt lány voltam abban a pillanatban. Biztonságban éreztem magam és olyan volt, mintha semmi baj nem lenne. - Hát... két hete még nem mertem volna arra gondolni, hogy itt fogok állni veled ölelkezve. Sőt ez négy nappal ezelőtt is abszurdnak tűnt volna. Viszont most érzem magam igazinak és valakinek. - ahogy ezeket elmondta, elfogott egy érzés. Amolyan "Szeretlek, de félek kimondani..."
- Őszintén Adam? Én is így vagyok vele. Jensennel mikor együtt voltam... hát... mondjuk úgy, hogy szerettem, de mint kiderült, csak úgy, mint egy testvért. Szerintem ez alatt a pár hónap alatt se tettem túl magam rajtad és ezt bizonyítottam is. Fogalmam sincs mi lesz ezek után, de remélem, hogy ennél már csak jobb és hogy az a jobb az veled lesz. - arcomat kezei közé fogta és mosolyogva nézett rám.
- Úgy legyen! - azzal magához húzott és megcsókolt. Ajkaink egy heves csókban forrtak össze, amitől lepkéim öngyilkossági kísérleteket hajtottak végre. Egyik kezemmel hajába túrtam és kicsit meghúztam, amitől felmordult. - Szerintem ezt most ne folytassuk, mert nem megyünk suliba. - összekulcsolta ujjainkat, majd visszamentünk a szobába. Bezártuk az erkélyajtót, felkaptuk táskáinkat és mindent, ami kell, majd lementünk a konyhába. - Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre Adammel. Maria kedves arca fogadott minket, de láttam rajta, hogy ő sem az igazi. Odamentem hozzá és megöleltem. Meglepődött, de hamar reagált és karjait körém fonta. Éreztem rajta, hogy erre most szüksége volt. Miután elengedett, rögtön leültetett minket, hogy együnk valamit, de nem igazán voltam éhes.
- Bella. Mikor végzel és hol a táncos ruhád? - kérdezősködött húgom, mikor belépett a konyhába. Leült mellénk, de ahogy láttam ő se volt éhes. A két sráccal megetettük a rántottát, addig mi beszélgettünk.
- Fél kettőkor végzünk elvileg. Ruha meg mára nem kell, mert lesz két önismereti órám, egy az ofővel és kettő hip-hop, ahol leosztályozom a koreográfiákat, szóval ma táncolni nem fogok. Utána meg lesz egy gyűlés az aulában. Te? - gondolkodóba esett, addig én ránéztem a fiúkra. Ahhoz képest, hogy Jared, Jensen legjobb haverja, Adammel is jól kijött és én ennek nagyon örültem.
- Nekem ma hét órám van, szóval kettőkor. Akkor anyunál találkozunk? - érdeklődve nézett.
- Akár meg is várhatunk. Kettőkor találkozunk Adam kocsijánál, oké? - kérdeztem, mire bólintott. Miután magunkba erőltettünk egy pohár narancslevet és a fiúk is végeztek, megköszöntük Marianak és kimentünk az előtérbe. Felkaptam a bézs ballonkabátom és táskám, majd Adammel együtt kiléptem az ajtón. Elköszöntünk Jaredéktól, beszálltunk az autóba és elindultunk a suli felé. A kocsiban nem igen beszélgettünk, csak hallgattuk a rádiót.

- Sziasztok! - köszöntöttem a csapatot, mikor beléptek a táncterembe. Adammel ma leosztályozzuk a múlthéten elkészült koreográfiákat. Kíváncsi vagyok, hogy a srácok mennyire dobódtak fel a tegnapi kis "verseny" miatt. De ezt majd az aulában ráérünk megbeszélni. - Bemelegítettetek? - körbenéztem, mire mindenki bólintott. Épp kezdte volna az első táncos, mikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót, de amit arcomra erőltettem mosoly is eltűnt. Folt és a csapat...
- Hello. Erre az órára osztottak be minket. Reméljük nem bánjátok. - Márk elhadarta mondókáját, én meg beengedtem őket. Ahogy Adam meglátta Foltot, szemeivel ölni tudott volna. Rámosolyogtam és jeleztem neki, hogy ne foglalkozzon vele.
- Épp egy olyan órához csatlakoztatok, amin osztályozunk. Ugyanazt a koreot láthatjátok majd tizenkétszer. - elmondtam, hogy mire számítsanak, ők meg lazán megvonták vállukat és leültek a földre. Nem is foglalkoztam tovább velük, csak vártam az első táncost, addig meg kikerestem a zenét.
- Óra végéig így fog téged bámulni? Mert akkor kiküldelek és csak én osztályozom őket. - karolt át hátulról Adam, mire elnevettem magam. Megfordultam és felnéztem szemeibe. Láttam bennük valamit, ami tegnap nem volt meg Márkban. Annyira más. Annyira jó és annyira Adam...
- Ne törődj vele! Én se foglalkozom azzal a csapattal. Viszont jegyet kell adni nekik, mert nem lesz elég... - céloztam arra, hogy nekiállhatnánk, ő pedig értette, de még előtte nyomott egy puszit arcomra. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy Márk is itt van. És jól gondoltam. Óra végéig vagy milliószor puszilt meg vagy éppen csak ölelgetett, mert olyan kedve volt. Nem szóltam érte, mert minek!? Legalább Folt is érti hogy mi a helyzet és nekem nem kell annyit magyarázkodnom, ha még kedve lenne beszélni velem. - Ügyesek voltatok srácok! Reméljük mindenki meg van elégedve a jegyével, aki esetleg nem, akkor az jelezze javítási szándékát. - kiabáltam túl a hangzavart, ők meg bólintással tudták le. Ezek szerint mindenki örült.
- Na gyere, menjünk az aulába. - fogta meg kezem Adam miután összeszedtem cuccaimat.
- Beszélhetnénk? - állt meg előttünk Folt. Ránéztem és úgy voltam vele, hogy megérdemel annyit, hogy tőlem hallja, hogy semmi nem lehet köztünk. Adam nagyon nem akarta megengedni, de mikor rámosolyogtam és megszorítottam kezét, nagy nehezen elengedett, de azt láttam, hogy hallótávolságon belül maradt. - Figyelj... tudom, hogy tegnap csak úgy letámadtalak, amit így utólag bánok is. De tudnod kellett mit érzek. Tudom, hogy te nem így állsz hozzám és ezt meg is értem. Csak azt szeretném, hogy ne haragban váljunk majd el egymástól. Nem szeretném ha utálnál, mert azt már nem bírnám ki. Elég volt két év ilyenből, többet nem szeretnék... - láttam rajta, hogy maga alatt van, de én ezen nem tudok segíteni. Nem érzem úgy, hogy bízhatnék benne. Adam is hibázott, de nála a bizalmam ugyanúgy megmaradt és fogalmam sincs miért.
- Nem utállak Márk. Sose utáltalak... egyszerűen csak fájt, amit tettél. És ez az, ami miatt nem tudok többé úgy viselkedni veled, mintha mi sem történt volna. De ettől függetlenül még barátok lehetünk, bár tudom, hogy ez nem az, amit szeretnél. Meg ez a tipikus megdöglött a kutyád, de megtarthatod dolog, viszont más megoldást nem tudok. - ahogy szemeimbe nézett, tudtam, hogy nagyon fájt neki ezt hallani. Jobban, mint ahogy várta.
- Azt nem viselném el. Nekem az bőven elég, ha köszönő viszonyban leszünk. - én is úgy gondoltam, hogy így lesz a legjobb. Ránézve, láttam, hogy legszívesebben letámadna és soha nem engedne el, de nem tette, amit nagyra értékeltem. Magamhoz öleltem, ő pedig meglepődött, de hamar kapcsolt és erős karjait körém fonta. Tudtam, hogy Adamet szétveti a féltékenység, de majd megbékél, elvégre nem összejöttem Folttal, hanem épp búcsúzkodunk. El is engedtük egymást, megeresztettem egy halvány mosolyt felé, majd mikor

bólintott, odasétáltam Adamhez. Tekintetéből tisztán kiolvastam azt a tipikus "miért ölelgetted az exed?" kérdést, de én csak megingattam fejem és kihúztam a teremből. Az aulába mentünk, ahol már sokan várakoztak. Beálltunk a csapathoz, de onnantól kezdve egy perc nyugtom sem volt. Sofia szó szerint a nyakamba ugrott. Néha elgondolkodom azon, hogy melyikünk is az idősebb...
- Őrült vagy. - összevigyorogtunk, ő meg érdeklődve nézett Adamre és rám. Egyszerre ráztuk meg fejünket, mire drága barátnőm adott egy fejbeket mindkettőnknek. Mérgesen néztem rá, ő meg nemtörődöm stílusával megforgatta szemeit. - Sofia, egyszer még kihúzod a gyufát. De azt ne várd meg, mert szétrúgom azt a formás hátsófeled. - kacsintottam, ő meg eljátszotta a sértődött plázacicát. A szája elé kapott és egy "jajjjneeemáárajjj.." kíséretében csapkodni kezdett. Adam úgy nézett ránk, mint két őrültre és arrébb is ment, mondván, hogy ő nem ismer minket.
- Miért nem vagytok már együtt? Miért kell eddig húzni ezt az egészet? - vont kérdőre. Igaza volt, de valahogy nem éreztem úgy, hogy helyes lenne ilyen hamar egy új kapcsolat.
- Sofi őszintén megmondom, hogy nem tudom... igazából lehet, hogy sok lenne nekem egy újabb kapcsolat. Nincs egy hete, hogy Jensennel szakítottunk. Mondjuk nem is bánom... bahh... - már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy ő hónapokon keresztül hazudozott nekem.
- Na miről nem tudok?? - csípőre tett kézzel állt előttem barátnőm, mire én legyintettem.
- Majd elmesélem. Amúgy meg szerintem nem kell sok ahhoz, hogy hivatalosan is együtt legyünk. Teljesen úgy nézünk ki, mintha egy pár lennénk, csak ezt egyikünk sem mondta ki, szóval szinglik vagyunk. - Sofi felvonta szemöldökét, de végül ránk hagyta a dolgot.
- Kéne tartanunk egy csajos napot. Te, húgod meg én. Mit szólsz? Csak fordítasz egy kis időt a legjobb barátnődre is. - próbált lelkiismeret furdalást kelteni bennem, amit sikerült is neki.
- Hát mostanában biztos nem, de persze, mostmár szerintem is ránk férne egy kis kikapcsolódás. - rámosolyogtam, de értetlenül meredt rám. - Anyu kórházban van. Tegnap megverték az utcán és kómába tartják az orvosok. Azt is tegnap tudtam meg, hogy terhes volt, de az ütések miatt elvetélt és egyéb ilyen dolgok... - kimondani is szörnyű volt, nemhogy átélni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy anyu min ment keresztül tegnap.
- Ezt miért nem mondtad? Istenem... de mondj valami bíztatót is.
- Azt mondták, hogy az egyik keze eltört és azért tartják kómában, mert belső vérzése van. Hál' isten más baja nincs, de hát fogalmam sincs, meddig lesz ez így. Apu bent éjszakázott nála és van egy olyan érzésem, hogy benn is marad, amíg anyut ki nem engedik. De ma délután megyünk hozzá Adammel és Jessel. - Sofi megölelt, mire én elmosolyodtam. Ezért a legjobb barátnőm!

- Hogy van? - kérdeztem aputól, mikor beértünk a kórházba. Láttam rajta, hogy kimerült. Hatalmas karikák éktelenkedtek szemei alatt és állva képes lett volna elaludni, de egy percre se hagyta volna el anyát. Makacs férfi, az már biztos.
- Ugyanúgy... - elég volt ennyit mondania. Jess majdnem sírógörcsöt kapott, mikor meglátta anyut az ágyon. Csövek lógtak ki belőle, begipszelt kar, nyakmerevítő és minden... Pittyegett közben a gép is és az egésznek nagyon lehangoló jellege volt. Anyu mindig talpon volt. Szinte a nappal együtt kelt és este jó későn feküdt le. Sose volt fáradt, mindig élvezte a munkáját és most amiatt került ide. Veszélyes szakma!? Így hallásra senki nem mondaná ezt, de ha jobban belegondol az ember, akkor igen... nagyon is! Börtön töltelékek ellen kell kiállnia és ha esetleg elbukja a pert, akkor ez a következménye. Annyira hihetetlen és abszurd, hogy milyen emberek vannak. Soha nem fordulna meg fejemben, hogy bántsak bárkit is. Testileg, lelkileg vagy bárhogy... - Viszont a rendőrök tudják, kik tették. - szólalt meg apu hosszú hallgatás után, mire felkaptuk fejünket. - Még semmi konkrétat nem mondtak, csak ennyit. Holnap be kell mennem és ott tudok majd meg minden információt. - részletezte, mi pedig mást nem tehettünk, mint bólintottunk. De legalább kiderült ki volt az és remélem, megkapja méltó büntetését, mert ha nem... őt vagy őket képes lennék bántani. A család és barátok nálam első helyen állnak és aki őket sérti meg, az utána tűrje a következményeket is.
Mivel apu semmit nem evett tegnap óta, lementem a kórház büféjébe és hoztam neki ételt, italt, de nem akarta megenni, mondván "nem éhes..".
- Apa! Edd meg és ne mondjam többet! Ha te is rosszul leszel, elájulsz vagy bármi, akkor mi mit csinálunk? Gondolkodj egy kicsit és ezt a szendvicset erőltesd magadba légyszíves. Este Maria bejön és hoz rendes főtt ételt neked, anyunak meg behoz pár cuccot, amire majd szüksége lesz. És nincs vita! Én suliba járok, mert kérted, te pedig ilyenekbe hallgass rám! Oké? - bólintott, hogy értette és végre nekilátott annak a nem túl laktató kajának.

/egy hónappal később/

- Bella!!!!! - hallottam meg egy ismerős hangot a földszintről, mire lerohantam. Sofia állt az ajtóban és épp a nagykabátját próbálta lehámozni magáról, valamint a csizmáját. December huszonkettedike van. Pár nap múlva karácsony és megígértem Anyunak, hogy most én főzök, sütök mindent! Ja, igen. Anyu! Hál' Isten hamar felébreszthették a kómából és a szervezete is jól reagált a kezelésekre és mindenféle gyógyszerre, így gyors ütemben haladunk tovább a gyógyulás útján. A gipszet múlt héten vették le, de még nem mehet dolgozni, pedig már nem bír megülni a seggén. Szerencsére már csak néhány nap az ünnepig, így biztosan itthon marad. Hetente járunk vissza vizsgálatokra, mert saját felelősségre hagyta el a kórházat, de eddig minden ellenőrzésen javulást mutatott. Az orvos még egy hónapot adott arra, hogy anya teljesen felépül, mert szerinte igen erős szervezete van. Jessel a baleset óta erősebb lett a kapcsolatunk, már ha ez lehetséges és mindenben ketten vagyunk. Maria, Jess és én ... mi hárman ápolgatjuk Anyut, amíg Apu dolgozik, mert amint hazaért, lesi Anyu minden kívánságát és minket elzavar táncolni. Megmosolyogtat a dolog, hogy ennyire törődik anyuval és hogy ennyire szereti.
- Sofi!! Pár perc és indulhatunk, de még Adam készülődik, tesóm ésTiffany is szöszmötölnek. Jared meg közölte, hogy öt perc és itt van. Gyere fel. - elhadartam neki, majd felszökdécseltünk az emeletre. A szobámba érve, Adamen még mindig nem volt póló. - Csak tudnám, hogy te mit csináltál, amíg itt hagytalak. És ha nem húzol fel egy pólót, kiraklak az erkélyre. - kacsintottam barátomra, mire ő kiöltötte a nyelvét és a gardróbomba sietett. Hát igen. Már több, mint egy hónapja együtt vagyunk. November tizennyolcadikán jutottunk el addig, hogy hivatalosan is kimondtuk. Sofia és Brandon talán jobban örültek ennek, mint mi. És ha már itt tartunk, ők is egyre inkább összemelegednek. Talán még össze is jönnek év végéig.
- Már ide is költözött? - kérdezősködött legjobb barátnőm, célozva ezzel arra, hogy Adam az én gardróbomban öltözködik a saját cuccaiba.
- Csak egy két cucca van itt, mint ahogy nekem is nála. Tudod ha esetleg a másiknál alszunk, ne kelljen cipekedni. Így kényelmesebb. - vigyorogva nézett rám majd magához ölelt.
- Bella... néha elgondolkodom azon, hogy Sofiat jobban szereted, mint engem. - zavart meg minket Adam, mire megforgattam szemeimet. - Ne forgasd őket szöszi, mert kiesnek a helyükről. - piszkálódott tovább, mire én belekaroltam barátnőmbe.
- Hát tudod mit? Jobban is szeretem! Ő legalább kedves velem és most akkor elmegyek a csajommal vásárolni. - intettem barátomnak, majd Sofival együtt átmentünk tesómékhoz. Végre ők is indulásra készen néztek ki, aminek nagyon örültem. Lebaktattunk az előtérbe, de mindenkinek olyan jó kedve volt, hogy énekelgettünk és táncoltunk közbe. Tiffany és Adam jöttek mögöttünk és suttogva beszélgettek, mire mi is úgy tettünk, mintha beszélgetnénk és róluk lenne szó, így néha-néha rájuk néztünk. Tiff értette, ellentétben Adammel, aki felvont szemöldökkel méregetett. - Ja igen, Adam is. - jelentettem ki félhangosan, mire tesóm és Sof is röhögni kezdtek.
- Mit én is? - próbált bekapcsolódni a mögöttem álló colos is, de erre már én is nevettem. Válaszolni akartam, de csengettek, így ajtót nyitottam. Jared érkezett meg és így teljes volt a csapat. - Na, álljon csak meg kisasszony. - húzott vissza Adam, mikor indultam volna a többiek után a kocsikhoz. - Komolyan mondom, ha te meg Sofi együtt vagytok, akkor mi srácok megőrülünk mellettetek. Légy kíméletes ma, még élni szeretnék holnap is. Ráadásul most itt a húgom is, meg Jess is itt van. Azt hiszem Jared és én meghalunk. - arcán láttam azt a tipikus "istenem, most ments meg" pillantást. Elnevettem magam, ő meg felvonta szemöldökét.
- Nyugi, életben hagyunk. Csak kicsit amortizáljuk le a bandát. - nyugtatásképp megütögettem vállát, mire elkapta kezem és magához rántott. - Kiérdemelted te ezt? - kacéran néztem rá, de ő nem szólt semmit csak megcsókolt. Ma szeretet hiányos, mert pár órával ezelőtt, mikor felébredtünk, ki se akart engedni az ágyból. Szívesen ölelném, csókolnám egész nap, de más dolgunk is van. - Adam... mennünk kell. - suttogtam, miután elváltunk egymástól, ő pedig tudomásul vette és kézenfogva mentünk a többiek után. Sofia jött még velünk, mert Jess, Jared és Tiffany másik kocsival mentek, ugyanis hatan nem férünk el egyben. A mai napra a terv a fa vásárlása, valamint az ünnepi menühöz szükséges dolgok. De ha lányok megyünk vásárolni, akkor nem bírjuk megállni, hogy a plázába ne menjünk be, így ott kezdtünk.

Zsó. xx :) ♥